Reggeli közben átküldtem a cuccot Zsoltinak, aki abban a szent minutumban rávetette magát. Szépen megdicsért, és sok színes szívet és "Áj láv jú" feliratokat küldözgetett, amitől az én szívem csak úgy repesett. Meghívott egy randira hétfőn. Ma péntek van. Belementem. Valami nagy puszit ígérgetett, hátha az, amire gondolok, akkor már az odaúton elájulok a nagy idegességtől...
Ebédre kóla minden mennyiségben. Hogy ettem-e mást is, már nem igazán rémlik, de fogyni legalább nem fogytam, hisz az az egy szál bél, amit képviselek, a tesitanárnak már anolexia... Én is utálom, ez kölcsönös! Mindenesetre tartom magam a szokásos negyvennégy kilómnál, a százhatvanöt centimmel... Na mindegy, rosszabb úgy sem lehet...
Gombóc (a nyúl) meg pont most vedlik. De irtóra! NAGYON NAGYON NAGYON! Nem tudtam, hogy ilyen rossz, ha az ember nyula vedlik... Tragikus... Kivittem a teraszra, hogy kifésüljem azt a nagy bundát, de csak egyre rosszabb lett. Egy idő után a szememtől az orromon keresztül a fülemig, sőt még a szám is tele lett barna szőrszálakkal. Kiraktam a fűre, hogy verje le magáról azt a sok plusz szálakat, erre nem elmegy? Rajtam persze nem volt papucs, így mezítláb rohantam utána a földön fekvő szilva és/vagy darázs aknákat kikerülve egyenesen a komposztig. Onnantól megálltam, könyörögtem Gombócnak, hogy forduljunk vissza, de, hogy is értené ő ezt? Beljebb mászott a sűrűbe, majd egyszerre csak, mint akit puskából lőtte ki, kirepült a dzsumbujból, egyenesen nagyapa teraszára. Khm... a pókhálók... Khm... a szőr... Durcásan fogtam meg végül a grabancát, mikor a mi ajtónkhoz szaladva be akart jönni.
Délután írni akartam, de valamiért mindent áthúztam. Rossz volt, és kész...Egy pillanatra megijedtem, hívtam, velem van-e még déli. Ott volt, megnyugodtam. Végre sikerült belelendülnöm az egyik ötletembe, mikor hívtak. A barátnőm, telefonon, sétára.
Mírával már az iskoláról is beszéltünk, sajnos ez a téma már augusztusban aktuális... De sebaj, jót mulattunk. Az idő minden lépésünkkel velünk jött, mire hazaértünk, lement a nap. Csak arra maradt időm, hogy még egy picit írjak, de elaludtam. Azt álmodtam, ott áll ő, a szent példakép, megölel, és azt mondja, "Van benned tehetség, kolegina!" és láttam a kezében a könyvet, ami rólam szól. Megírtam neki. Hirtelen felriadtam, hatalmasat dörgött az ég. Bágyadtan visszafeküdtem.
Esti unaloműzés: (dörög, szakad, nem tudok aludni) (önbizalom növelés) (félek a villámoktól... Miért nincs még nyomorult villámhárítónk??!)
Művész vagyok, mert le tudom írni ezt az állítást úgy, ahogy van.
Művész vagyok, mert nem hiszek a babonákban, csak írok a létezésükről.
Művész vagyok, mert mást gondolok, mint mások, ha a helyemben lennének.
Író vagyok, mert leírom, amit a világról gondolok.
Író vagyok, mert van ihletem.
Író vagyok, mert keresem a végzetem.
Rossz író vagyok, mert még élek.
Jó író vagyok, mert még félek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése